2017.04.13. 07:24
Húsvétra terítve tavaly
Még néhány nap és jönnek a vendégek. Már az idei terítés részleteit is kigondoltam és előkészítettem. Amíg elkészül, lefotózom és megosztom veletek, addig a tavalyi évből elevenedik meg egy történettel a mi ünnepünk hangulata.
Húsvét reggelén
Nagymama már hajnalban fehér vászonnal kibélelt kosárba tette a sonkát. A legszebb és legtisztább terítőjével betakarta, ő maga is ünneplőbe öltözött és elindult vele a templomba.
A mise után a pap megáldotta az ételt és már sietett is vele haza, hogy mire mi megérkezünk vendégségbe, a szentelt sonka az elmaradhatatlan tojások, friss reszelt torma és a házi édeskés kelt tésztából készült, kenyér formájúra sütött kalács kíséretében az asztalon várjon bennünket.
Minden évünk, minden húsvétja így indult.
Egyszer aztán változás történt és többet nem ment el a templomba. A kor őt is és a szokásokat is megtörte. A vesszőkosár tartalmával együtt a ház terasza előtt álló piros padra került. Azt mondta, a pápa reggel megszenteli mindenki sonkáját, aki kiteszi a kertbe. Ki tudja, hogy igaz volt-e?! De az ő hite szerint megtörtént a varázslat.
Az állandóság érzése nagyrészt maradt így is, hiszen szentelni és enni kötelezően kellett. Szerencsére még sok évig velünk volt és mi minden évben Nagyszakácsiban kezdhettük a húsvétot.
Egyszer aztán ez is megváltozott... de nagymama emléke, a nosztalgiával emlegetett hagyományok, a sonka íze és illata kitörölhetetlenné vált ezekből a szép tavaszi napokból.
Nálunk most együtt üljük körbe a terített asztalt, megkezdjük a kalácsot, felvágjuk a sonkát. A szentelés nélküli sonkát… legalábbis úgy hisszük,… de ha annak idején lehetett valamit tenni azért, hogy soha ne kerüljön áldás nélkül étel ilyenkor az asztalunkra, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nagymama intézkedett,… hogy a hagyomány, ha változtatunk is időről időre rajta, azért valamiképpen folytatódjon:-)
A mise után a pap megáldotta az ételt és már sietett is vele haza, hogy mire mi megérkezünk vendégségbe, a szentelt sonka az elmaradhatatlan tojások, friss reszelt torma és a házi édeskés kelt tésztából készült, kenyér formájúra sütött kalács kíséretében az asztalon várjon bennünket.
Minden évünk, minden húsvétja így indult.
Egyszer aztán változás történt és többet nem ment el a templomba. A kor őt is és a szokásokat is megtörte. A vesszőkosár tartalmával együtt a ház terasza előtt álló piros padra került. Azt mondta, a pápa reggel megszenteli mindenki sonkáját, aki kiteszi a kertbe. Ki tudja, hogy igaz volt-e?! De az ő hite szerint megtörtént a varázslat.
Az állandóság érzése nagyrészt maradt így is, hiszen szentelni és enni kötelezően kellett. Szerencsére még sok évig velünk volt és mi minden évben Nagyszakácsiban kezdhettük a húsvétot.
Egyszer aztán ez is megváltozott... de nagymama emléke, a nosztalgiával emlegetett hagyományok, a sonka íze és illata kitörölhetetlenné vált ezekből a szép tavaszi napokból.
Nálunk most együtt üljük körbe a terített asztalt, megkezdjük a kalácsot, felvágjuk a sonkát. A szentelés nélküli sonkát… legalábbis úgy hisszük,… de ha annak idején lehetett valamit tenni azért, hogy soha ne kerüljön áldás nélkül étel ilyenkor az asztalunkra, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nagymama intézkedett,… hogy a hagyomány, ha változtatunk is időről időre rajta, azért valamiképpen folytatódjon:-)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://pajtak.blog.hu/api/trackback/id/tr7912418649
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.