Az előző évek kora nyári vendégségei idéződnek fel ebben az összeállításban. Nézem a képeket és a legszembetűnőbb, hogy a kék szín mindig megjelent és sok ismétlődő dekorációs elem találta meg a helyét újra és újra.

Eszembe jutott egy sztori, ami az igazi vízparti hangulatot kölcsönözte az egyik szezonban. Nagy kánikula tombolt már sok napon át, ezért mindenki elbújt a légkondis szobákba. Mi ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy vendégeinkkel ki fogunk ülni a teraszra. Peti elhatározta, hogy készít egy párakaput végig a tető alá, hogy az étkezőasztalt körbeölelje a hűsítő vízpermet. Felszerelte és délelőtt teszteltük. Néztük, próbálgattuk boldogan, hogy milyen jó lett. Még a kutyáink is élvezték:-) Gyorsan megterítettem, lefényképeztem mindent és már meg is érkeztek a barátaink. A kertből velük együtt csodáltuk tovább a működő szerkezetet. Néhány perc múlva hellyel kínáltuk őket a teraszon.... ami akkorra úszott a vízben. Minden, de minden elázott. Az összes párna tocsogott, a terítő az asztalra tapadva, arra a papírszalvéta rámatricázódva, a kutyák sáros lábnyoma a burkolaton... stb. Jót nevettünk. Mindenki beleült a vizes székbe, a tányérokból kiöntöttük a vizet és nekiláttunk enni. Ilyenek a barátok! :-) Azóta is az egyik legjobb nyári emlékünk maradt. Szeretjük az ilyen oldott, laza hangulatokat!

2016.

Peca

A nyári szünidőben, - lehettem 8-9 éves – apai nagyszüleimnél nyaraltam Nagyszakácsiban. Egyik meleg nyári nap reggelén Laci bátyám kitalálta, hogy elvisz pecázni. Családunkban senki sem hódolt ennek a szenvedélynek. Ő sem. Így a megfelelő készségek és képességek híján voltunk, de egy botból, madzagból és valami horog féléből rövid idő alatt pecabotot varázsolt nekem és nekiláttunk kukacot gyűjteni. Minden követ megmozgattunk az udvarban, ami alatt lapulhatott földigiliszta. Kis idő után már konzervdobozban tekergőzött a csali és mivel bot, hangulat, lelkesedés volt, indulhattunk a határárokra. Nekem különleges helynek és messzi vidéknek tűnt, mert olyan távolra sosem merészkedtem a háztól.
Letelepedtünk és nekiláttunk a sekély vízben a halfogásnak. A profik megirigyelték volna, olyan hamar akadt zsákmány a horgunkra. Rövid idő alatt annyi naphalunk volt, hogy érdemesnek bizonyult hazavinni nagymamának, hogy megsüsse. Sajnos nálunk édesapámon kívül senki sem szerette, így aztán nagy része Rajna kutya lakomája lett. Nekem ez volt az első és utolsó pecás élményem. Úgy érzem abban a néhány órában kihoztam belőle a maximumot.
Ma a barátaink kisfiukkal együtt eljöttek hozzánk. A pancsoló medencét feltöltöttük és úgy gondoltuk, hogy egy horgászélménnyel kedveskedünk Barninak. A vízben különböző halacskákat helyeztünk el, hogy kifoghassa őket, amihez nem sokkal extrább botot kapott, mint annak idején én. Valami bizonyára volt a reggeli levegőben, mert vendégeink mit sem sejtettek a mi pecás készülődésünkről és Barni ruhája halacskás-horgászos volt, a törölköző tengeri állatkás...:-)

Nos… a halsütés elmaradt, mert a társaság nagy része nem szereti. De a hangulat kedvéért azért a terítést hozzá igazítottam a nap közös játékához. Mert ne gondoljátok ám, hogy csak Barni pecázott…neeeeem :-)

A menüről ezúttal készítettem fotókat, mert barátnőm hiányolta a terítésekről megosztott képeknél a felszolgált ételeket.
Hideg meggy-krémleves vanília fagyival. Lehetett hozzá ropogtatni banán chips-et és banán ízű menta is került a tetejére.
Egyszerű bolognai lasagne után Viki meglepett bennünket egy fantasztikus gyümölcsös tiramisu tortával én pedig csoki mousse-t készítettem kandírozott kivivel és tejszínhabbal.
Nyaraink slágere a rózsás és a mentás limonádé is az asztalra került.

Jó kis nap volt!

... és ez is 2016.

Tojásos nokedli

 

Rég nem látott barátaink érkeztek hozzánk vendégségbe. Amikor felhívtak, hogy gyerekekkel együtt jönnének hatan, megkérdeztem milyen vacsorát készítsek. (Hozzá vagyok szokva, hogy ekkora létszámnál már van vega, vegán, cukrot és szénhidrátot nem evő, allergiás… stb. A rövid válasz az volt, hogy tojásos nokedli legyen fejes salátával. :-)
Gondoltam a terítés is hasonlóan egyszerű lesz, mint az étel. Mindent jól kitaláltam, de hiányérzetem támadt, amikor arra gondoltam, hogy pénteken jönnek és egy tál nokedlit tálalok.
Aztán eszembe jutott anyai nagyapám. Náluk hús mindig volt ebédre. Vendéget pedig főképp nem lehetett várni ételben gazdagon terített asztal nélkül.
Géza papa mindent húsban mért. Bármilyen tétel konvertálódott benne kiló marhahátszínné és sertéscombbá. A hentes jó barátja volt, így a faluban tett sétája nála kezdődött, vagy végződött. Bőségesen vásárolt, mert az kizárt volt, hogy ne merjen bárki bátran venni az ételből, esetleg úgy érezze, hagyni kell, mert különben a többieknek nem jut.
Rájöttem, hogy engem is ez zavar. Hús nélkül nincs vendéglátás. Így aztán egy jó nagy adag tejfölös csirkepaprikást is készítettem… csak úgy, egyszerű falusi ízekkel, fokhagymás uborkasalátával, hogy a tojásos nokedlivel és a terítéssel is harmonizáljon.:-)

2015. nyár (ez a szett ázott el a párakaputól)

Pancsoló

 

Kánikula…. víz, fürdés, lépcsőzés, labdázás, kutyázás, ebéd, kávézás, alvás… még nagyobb kánikula, még nagyobb fürdés, lépcsőzés, kutyázás, főtt kukoricázás, beszélgetés… Barni, Viki és Peti kedves barátaink meglátogattak bennünket. Az előkészületek már néhány napja folytak nálunk, mert Barnit szerettük volna egy kis pancsolással meglepni. Próbáltuk a hangulatot a „vizes” élményeknek megfelelően alakítani. Szerencsére nagyon élvezte a fürdést, jót aludt, a kutyák hűségesen követték és közös tulajdonnak tekintették a vízben úszkáló játékokat…

Finomat ebédeltünk. Viki szokásához hűen egy fantasztikus tortával lepett meg bennünket... nassoltunk, beszélgettünk… jó kis nap volt!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.