A Pünkösd nálunk a nyár és a baráti vendéglátások kezdete minden évben. Ilyenkor már a kertben nyílik a pünkösdi rózsa, és a teraszon lehet teríteni, zavartalan napsütésben töltjük a vidám pillanatokat. Ezúttal is megmutatom - kicsit visszanyúlva az időben - ezeket az alkalmakat.

Pünkösdi három királylányok

Pünkösdi három királylányok
…mitmondtok?

jaaa… hogyolyannincs?

...meghogymárnemisvagyunklányok?:-)

… hármanmegkirályokvoltak… azokmegfiúk!:-)

A lényeg, hogy mi jól szórakoztunk. Pünkösd ide, Pünkösd oda! A körítés kicsit a régi ünnep hangulatának szólt, amely még a kereszténység előtti időkbe nyúlik vissza, a római floráliákra, melyek olyan tavaszt köszöntő ünnepi alkalmak voltak, amikor Flora istennőt, a növényvilág és a virágok istennőjét köszöntötték. Az istennő görög nevén Khlóris, azaz Zöldellő, Viruló.
Ennek megfelelően nem lett puritán a vendégváró terítés.

Icuval és Ágival zöldelltünk, virultunk… na meg ettünk, ittunk, sokat nevettünk.

Illatok

 

A hajnal hűvös-kék volt. Nagyokat szippantottunk a felszálló párából. Roppanós üdeség áradt mindenből. Kis idő múlva kelet felől, az akácos sűrű, zamatos aromájával érkezett udvarunkba a reggel.
A természet sokkal élénkebb lett egyszerre. A rétek, kaszálók a napok múlásával friss zöldből szénaillatúvá változtak. A gyümölcsösökben a fák tiszta levegőt árasztottak. A veteményes epres gyümölcsössége és hagymás-kapros fűszeressége még a baromfiudvarok szagát is feledtette velünk.
A déli fényben a színek élénkebbek, intenzívebbek lettek és a virágok gyönyörű illatkompozíciókat alkottak. Az orgonák, rózsák és a jázmin jelenlétét becsukott szemmel is éreztük. Ha sétáltunk, végigsimítottunk a virágaikat éppen bontogató levendulákon, leszedtünk egy-két muskátli levelet és bőrünkön fura elegyet alkotva vittük őket tovább. A nagymamáink kölnijét idéző gyöngyvirágokat csokorba kötve állítottuk vázába, megtöltöttük velük a szoba levegőjét.
Májusban, amikor vihar jött, a napsugarak elvitték magukkal az aromák gazdag, változatos tárházát és átadták helyüket a „felhőknyomta” mélyebb, áthatóbb meleg kesernyésségnek. A viharnak különös, félelmetes illata volt. Az esőnek lágy és megnyugtató. Mindkettőt szerettük.
Estefelé aztán a szürkülettel lecsengett, csendben elillant a tarkaság és a harmatos sötétséggel bódítóan érkezett a tehénistálló, a frissen fejt tej, az estike, a tenyerünkben elmorzsolt karikándusz… és a mézvirág édes-gyönyörű illata.

Pünkösd van. Gyerekkori barátnőimmel üljük körül a családi ebédre terítetett asztalt. A virágokat ezúttal nemcsak az ünnephez választottam, hanem az emlékeinkhez,… az illatemlékeinkhez. Így ma mézvirággal (is) köszöntjük az idei késő-tavaszt!

A három utolsó fotót néhány évvel ezelőtt itthon készítettem egy pünkösdi dekorációnkról. A festmény hangulatát a valóságban is próbáltam megidézni. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.