Néhány karácsonyi terítés az elmúlt évekből. Szürkétől az élénk pirosig terjedt a színválasztás:-) Az ideit is felteszem hamarosan. Addig is... jó nézelődést! :-)

Tegye fel a kezét, akinek otthon hasonló karácsonyi kavalkádja van bögrékből és „párjaveszett” tányérokból! :-) Évek alatt gyűltek nálunk is feliratos, angyalkás, fenyőfás, díszes, csillogós verzióban. Régóta érleltem a gondolatot, hogy kellene készíteni egy olyan terítést, amiben felrakom őket mind az asztalra. Na persze ehhez a megfelelő fogadó közeg is kell. Szerencsére körülöttem számtalan különleges, bohém, nyitott ember van és ma ráadásul szakmabeli vendégeim jöttek. Régen tanítványaim voltak, ma pedig kollégák és barátok. Úgy gondoltam nekik ezzel a vicces giccsességgel teremtem meg az ünnepi hangulatot.

Lemaradásban voltam az ünnepi kültéri dekorokkal. Többen szóvá is tettétek. Nos... akkor álljanak itt az idei kerti bejáratról, főbejáratról, teraszról készült fotók.
Néhány napja még nem volt határozott elképzelésem, arról, hogy mivel fogok díszíteni de egy dolgot tudtam. Fagyöngynek nálunk idén lenni kell! Sok-sok évig édesanyám volt a szállítónk ebben a témában. A kaposvári Szabadság park (ma már más nevet visel, de nekem így marad meg örökre), vagy a nagyszakácsi hegyre vezető út, a nemesdédi Jegenye jelentették a beszerzési helyeket. Mindent megmozgatott érte, hogy szerezzen nekem, mert tudta, hogy szeretem. Favágóktól kunyerált, vagy felküldte a magasba érte valamelyik vidéki barátunkat és ha semmi sem jött össze, akkor ő maga valamilyen rejtélyes módon, épségben megúszva a kalandos begyűjtést, szedett egy-egy jó nagy csokorra valót. Így aztán minden karácsonykor állt a vázánkban néhány ág.
Ma én gondoskodtam róla itt Budapesten, hogy kerüljön az ünnepi díszítésbe a szépséges bogyókkal tűzdelt zöldből. Anyukámnak el sem merem mondani, mennyire egyszerű volt beszerezni és mennyire sok pénzt adtam érte... és ez is lett az értéke, nem úgy, mint anyukám fagyöngyének... mert az felbecsülhetetlen.

Esik a hó reggel óta. Idén „késői” Ádvent van. Tavaly ilyenkor már túl voltunk a gyertyagyújtáson.
Nos… úgy voltam a készülődéssel, mint a kutyusaink az óraátállítással. Mindegy hol áll a mutató, milyen évszak van, energiatakarékosság ide, vagy oda, ők megéheznek és hízelegnek a vacsorájukért pontban téli idő szerint fél négykor.
Az én időérzékelőm is bekapcsolt az első hűvös-deres novemberi esték érkeztével. Már több mint egy hete elkészült az idei dísz az asztalunkra.
Napok óta nézegetem… Régi családi ereklye a vörösréz kupica készlet. Ezúttal nem finom karácsonyi likőrt rejt magában, hanem a szekrény mélyén talált kis csillag alakú gyertyákat. Évekkel ezelőtt készült fehér koszorú, tavaly ajándékba kapott tálca és az elmúlt évben is velünk karácsonyozó fehér szarvas került a kompozícióba.
Minden benne van. Veszteségeink, emlékeink… apró fényekkel érkező ünnepeink.

Adventi és karácsonyi díszeink évek óta vándorolnak. A pincénkben nagy tárolókban felhalmozva állnak az elmúlt évtizedek ünnepi csillogásai. Novemberben aztán hazajönnek a gyerekek és együtt felforgatjuk a papírdobozokat. Válogatnak. Elvisznek egy fára, asztalra, ajtóra való készletet, aztán Vízkereszt után vissza is hozzák őket, hogy a gömbök, angyalszárnyak, világító házikók, mécsestartók… körforgása állandó legyen, mert így öltöztetik a közös családi emlékeinkből évről-évre az ő saját karácsonyukat.

Idén Máté volt az első, aki gondolt az ünnep közeledtére. A keresgélésben egy kis ládika alján találtunk régi-régi fenyőtobozokat és néhány szaloncukros dobozból előkerültek a mi öreg gyerekkori díszeink is. Ezekből „nosztalgia fa” fog készülni. Sokkal szebbek, mint az újak! – mondta. :-) Ajtódísznek elkérte Orsi feliratos kis fa tábláját, hogy amíg nővére Angliában van, addig itt Budapesten az ő lakásuk dísze legyen. Végül egy igazi kincsre is lelt. Alig látható zsinóron himbálózva, szép, aprólékos munkával készült falemezkékből nyitotta ki szárnyait a karácsonyi madár. Régen a szüleimnél minden szenteste az asztalunk fenyőágai közé került. Amikor Kaposvárról elköltöztem Budapestre, megkaptam édesanyámtól annak ellenére, hogy sosem volt a kedvencem. Én inkább az igazi giccses csillogás híve vagyok. :-) De Máté nem. Bele is szeretett. Gondosan becsomagolva óvta a sérüléstől, hogy idén újra életre kelhessen az ő otthonukban. Azt hiszem jobb helyre nem is kerülhetett volna a mi családi madarunk… :-)

Ilyenkor úgy érezzük, hogy nem elvisznek tőlünk valamit, hanem hoznak… mindig jó és boldog érzést hagynak a dobozok helyén… hiszen az összetartozásunkat jelentik ezek a vándordíszek.

Mi is meggyújtottuk Péterrel az első adventi gyertyát itthon. Ezúttal pirosban csillogó kis lángokkal számoljuk a heteket az ünnepig.