Nagyanyám őszi illata van nálunk. Behoztam egy nagy csokor színes levelet, még egy-két dió is akadt a fa alatt, összeszedtem, a kertben nyílik néhány „elkésett” virág, őket leszedtem … már fáznának biztosan. Ilyentájt apai nagyanyám házában éléskamra lett az „elsőszobából”. Hűvös és szellős volt. Jutott hely benne padlón, asztalon, sezlonon, vitrinen, komódon. Nem volt baj, hogy tele lett minden talpalatnyi hely, hiszen nem várt ő rajtunk kívül vendéget. Mi meg egyébként is a sparhelt mellett a konyhában melegedtünk, beszélgettünk, eszegettünk, ha ott voltunk.
Ha megérkeztünk, büszkén mutatta az éves termést. Dió, szelídgesztenye, piros alma, birsalma, úritök, hecsedli, naspolya szétterítve, hogy leszáradjon róla az őszi pára-víz. Nyári befőttek, lekvárok, savanyúságok, szörpök, paradicsomlé az asztalon gyönyörűen, csillogóan, színesen várták, hogy nagymama elcsomagolja nekünk, mert vinni kellet, mert szeretni kellett… és szerettük is nagyon…. ősz nagymamát… ősz illatát.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.