Háborúval induló, elnyomással folytatódó évek. Kifosztottság, szegénység… egy család. Az enyém. Karácsony van. Anyai nagyszüleimtől mindent elvettek. Vagyont, pénzt, földet, állatokat, bútorokat, ruhákat, személyes tárgyakat… m i n d e n t.
Két kisgyermek áll a karácsonyfa előtt. Édesanyám és nagybátyám. A fenyőt nagypapa már a mennyezethez erősítette a csúcsánál, úgy lógatva le ügyesen a szoba egyik sarkában. Néhány kockacukrot sztaniolpapírba csomagolnak, megkötik, ollóval bevagdosva kicifrázzák a széleit. Egy-két szem diót az asztalos műhely mélyéről előkerülő aranyfüsttel bevonnak. Őszről egy láda almát eltett nagymama. Gyönyörűen kifényesítve igazi piros ragyogást kölcsönöz a fának.

A fa alatt ajándék. Jobban mondva AZ ajándék. Két bizonyítvány. Két kitűnő bizonyítvány. Két kisgyerek ajándéka. Ők adják a szüleiknek és szüleik adják nekik. Összesen ennyi. Tanulhattak az elmúlt évben. Nagyszüleim filléres erőfeszítéseiből születtek ezek a kis könyvecskék. Boldogok. Eszükbe sem jut, hogy ezen kívül másnak is az ünnepi asztalra kellene kerülni.

A jelen idő nem véletlen, bár természetesen nem lehettem részese ennek a történetnek, de úgy látom magam előtt, mintha én is a szobában lettem volna azokon a szentestéken. Szinte minden karácsony közeledtével elmondja édesanyám, vagy elmondatom vele én. Olyan természetesen meséli… mindenféle keserűség nélkül. Csak azt hallom ki belőle, hogy milyen jó volt, hogy együtt voltak, hogy éltek, hogy iskolába járhattak, hogy ezek a szép bizonyítványok aztán az alapjai lehettek annak, hogy később továbbtanulhattak.

Nos…néhány évtizedet kihagyva a kronológiából, ugorjunk a mába, a valós jelen időbe. Édesanyám a Kaposvári Egyetem Senior „tagozatán” a három tanulmányi év lezárásaként átvehette díszoklevelét. A napokban töltötte be a 84. évét és az idei karácsonyi asztalra újra letett egy bizonyítványt. Talán ugyanolyan örömmel tekint rá, mint arra a régire… talán… de ez mégis más. Nem áldozatból, hanem örömből született.

Ajándék neki, ajándék nekünk... és már teljes bizonyossággal állíthatjuk, mi is megtanultuk a leckét: „A műveltség jó sorsban ékesség, balsorsban menedék.”

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.