Móni unokahúgom azok közé a szerencsések közé tartozik, akiket megtalált a nagy életre szóló szerelem és ez az érzés sok-sok kilométerre vitte tőlünk. Németországban egy szép kisvárosban, Eggenfeldenben élnek. Amikor náluk járunk, mindig megcsodáljuk az ottani környezetet. Tisztaság, rendezettség... olyan igazi "németes" szépség.

Amikor felépült a házuk és az első évi kertészkedésre került a sor, akkor költöztünk mi is családi házba és én is kezdtem a virágültetést. Nagyon vicces volt, hogy ugyan azokat a hibákat követtük el párhuzamosan. Jókat nevetgéltünk a telefonban magunkon:-) Akkor még a "magyar muskátlis lelkülettel" állt mindkettőnk a kert csinosításához. Azonban amikor kora tavasszal meglátogattam, már az ottani tájra jellemző kertépítési szokásokat találtam:-) Én maradtam a muskátli-design mellett, de Móni kertje szuper parkká alakult. Csodálom a szépségét és irigylem a gyönyörű békés környezetet. (Csak a vele járó munkát nem kérném:-)

Amikor élőben és a képeken is látom a pompás virágokat, zöld növényeket, az apró tárgyakat, köveket, a gondosan elhelyezett elemeket, mindig az jut eszembe, hogy a sok-sok falun eltöltött időszak ellenére régen mennyire nem vonzott bennünket a kertészkedés és most úgy tűnik, hogy mindketten örömünket leljük a növényeinkben. Móni olyan gonddal telepített, ásott, kapált, öntözött és gondozott, mintha profi szakember lenne. Lehet hogy az is?:-) A következő képek láttán szerintem.... AZ:-)

A fotókat abban a sorrendben hagyom, ahogyan ő küldte. Így járta körbe a saját és a férje szüleinek birtokát a ház tövébe telepített bokortól, a szabadon futkározó álltokon és a zöldségágyásokon át az öreg ház virágjaiig.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.