A Húsvét előtti időszakban minden évben elindulunk a temetőkbe, hogy szeretteink sírjait felébresszük téli álmukból. Most átkerül ide a blogra egy tavalyi tavaszi történet erről a pillanatról a hozzá tartozó fotókkal. Amikor előző évben kitettem a facebook-ra, hihetetlen mennyiségű privát üzenetet és telefont kaptam. Velem együtt sokakat megérintett...

12821358_10207482746781176_4919970155701723089_n.jpg

12809674_10207482744261113_8790191693744602361_n.jpg

12814507_10207482745501144_5678115232376400317_n.jpg

10325554_10207482744821127_3053527741418817499_n.jpg

10307227_10207482746141160_6380335358994225357_n.jpg

1914961_10207482747141185_6845947474387898887_n.jpg

8681_10207482748581221_7146489131923688926_n.jpg

Angyalposta

 
Az autóval lassan haladtunk. Nézelődtünk. A temetői fasor még nem bontott leveleket, de már apró kis rügyekből fűzött gyöngysorokként sorakozott az ágakon a tavasz.
A szeles, kicsit hűvös időben kevesen voltak. A szokásos útvonalunkon egy jellegzetes síremlék áll. Amikor megláttam, az unalomig ismételt „köszöntőmet” mormoltam Péternek. Nézd! Itt vannak az angyalaim!
Visszafelé ma megállunk – mondta.

Különleges pillanatok következtek. A madarak olyan csicsergést rendeztek, hogy az erdőben sem hallani ilyen kórust. Aztán egyszer csak csend lett… és én ott álltam azon a helyen, ahol a „sosemlátott” látogatók járnak. A kevés felirat egy név, „Horty Talili” és egy mondat, „Drága kis mindenünk”. Nem tudni mikor és mennyit élt a különleges nevű gyermek. Időtlenségben áll a szobor… és minden változatlannak tűnik az előtte húzódó útról. De közelről!
Megelevenedő történetet találtam egy beteg kislányról és az angyalról, aki segített neki szenvedéseit a földön hagyni és elindulni arra a távoli helyre, arra az ismeretlen utazásra.

A kőtalapzat védett zugában, kőruhák redőiben, kőszárnyak védő takarásában számtalan időkoptatta gyerekjáték kíséri útjukat. A kicsi kőkezek ölelésében pedig néhány csomag, amely kézbesítésre vár. Közeleg a Húsvét. Celofánba burkolt tojás mellett néhány ceruzával rótt betű látszik: „vidd el”. Meghatódtam. Csendben lefényképeztem és otthagytam őket, nehogy megzavarjam nyugalmukat.
Arra gondoltam, hogy az angyalokban talán lehet bízni, … talán ha ezek a kis játékok, apró tárgyak időről időre ott is maradtak, …akkor is… esetleg ha föld és menny között a felhőkön át megtalálnák az utat,… Húsvétra megérkezne minden angyali gyermekhez az angyalpostával küldött üzenet. Talán…

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pajtak.blog.hu/api/trackback/id/tr512369077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása